Youtube ajánló a költséghatékony megoldásokhoz: RandomGaminginHD

Játszani szeretnél a gépen, de elborzasztanak az új árak, esetleg nem igazán értesz a témához és félsz, hogy rádsóznak valami vackot? Bővíteni szeretnéd az ismereteidet? A jelen cikkünkben ajánlott csatorna kiindulási pontot adhat a témában.

Gaming aprópénzből

A RandomGaminginHD Youtube csatorna videóit egy huszas évei elején járó, rendkívül tehetséges srác készíti. Célja, hogy a számítógépes játékok futtatásának lehetőségeit vizsgálva mutasson be olcsó/költséghatékony/elavult hardvereket, illetve különböző trükköket és tippeket mutasson be nézőinek, amivel spórolhatnak. A csatornán főként jó áron szerzett használt dolgokat elemez ki, de gyakran bukkannak fel pénztárcabarát új megoldások is.

Szakmai és tartalmi téren csak dícsérni tudom a munkáját, még a (szó szerint) pár forintos eszközökkel kapcsolatos videói mögött is látszik, hogy kellő idő- és energiabefektetés van. Fontos kiemelni a hardverekkel kapcsolatos pozitív hozzáállását, hiszen szinte minden eszköz esetében meg tud határozni valamilyen játékkategóriát, amelynek futtatására egy vizsgált hardver alkalmas, vagy legalább valamilyen alternatív felhasználási módot javasol.

Sok videós a szakértelme hiányát és látókörének szűk mivoltát clickbait tartalmakkal, illetve rosszul megválasztott tesztjátékokon alapuló hisztikkel takargatja, ami egy hihetetlenül káros magatartás. A különböző hardverek célszerű újrahasznosításával nem csak a vásárló, hanem a környezet is sokat nyer. A RandomgaminginHD csatornán található videók pontosan erről szólnak: ésszerű keretek között használni az eszközöket.

Következzen egy kis válogatás a videókból! Az első kettő a nemrégiben megjelent AMD Ryzen 3 2200G processzorral foglalkozik, ami azzal durrantott hatalmasat a piacon, hogy egy teljesen korrekt, használhat integrált grafikus vezérlővel rendelkezik, ami a konkurens Intel megoldásoknál fényévekkel jobban teljesít. A második videóban egy 2011-es Nvidia GTX560TI videókártyával hasonlítja össze a processzor gpu-ját. A verdikt: az AMD ezzel most nagyot szakíthat!

Saját kis plusz véleményem: a Ryzen 3 2200G-ben az a jó, hogy körülbelül annyiba kerül, mint egy konkurens Intel i3, ráadásul a fogyasztása is ahhoz hasonló. Viszont az erőteljesebb grafikus vezérlőnek köszönhetően az Intel HD-szériás gpu-k képességeinél többet kívánó vásárlóknak jobb választás lehet, ha nem akarnak plusz pénzt kiadni valamilyen alsókategóriás diszkrét videokártyára, mint amilyen például az Nvidia 1030 is. Habár számolni kell a pluszmemória igényével ennél a processzornál, a mai irreálisan elszállt és csökkeni nem akaró videokártya árak mellett jó alternatíva lehet ez a kettő-az-egyben megoldás.

Apropó, lehet hogy ez is érdekelhet  Mire használjuk a PVC kapszulát?

Ebben a videóban a használt gaming videokártyák királyát, az Nvidia 750TI-t hasonlítja össze az AMD modernebb trónkövetelőjével, az RX460-nal:

Ebben a videóban pár játék megjelölt és valós gépigényével kapcsolatban oszt meg pár gondolatot és statisztikát:

Végül pedig következzen egy videó arról, hogy miért veszünk jó tápegységet az olcsó helyett:

Reméljük, hogy ezzel a kis kedvcsináló cikkel segítettünk egy kicsit. A csatorna egyébként rendkívül aktív, a srác folyamatosan készíti a hasznos videóit. Hasonló témakörben ajánljuk az Ewaste.hu blogot is, ahol ilyen jellegű tartalmakat jelentetünk meg mi is.

A borítóképen egyébként a saját krumplijaim szerepelnek 😉

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük