Sokunknak vannak remek ötletei, amik arra ösztönöznek bennünket, hogy elkezdjünk velük nagyobbat álmodni. Ami a vállalkozásokat illeti, sok esetben a legnagyobb probléma azzal szokott lenni, hogy korlátozottak az anyagi feltételeink, melyek nagyban hátráltatják a helyzetünket ilyen tekintetben. Erre a célra viszont rengeteg meghirdetett cégalapítási támogatásokkal segítik a lelkesen vállalkozásra vágyókat. NEET fiatalok Az Európai Unió…
NEET fiatalok
Az Európai Unió nagy hangsúlyt fektet az oktatásra, ami a fiatalokat illeti. A NEET fiatalokban olyan 15-29 év közötti ifjúságot regisztrálnak, kik nem rendelkeznek bejelentett munkahellyel, illetve nem járnak egyáltalán tanintézményben. A cél legfőképpen az, hogy a számukat csökkentsék, ennek érdekében pedig a Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatását célzó program (GINOP 5.2.7-18.) olyan támogatást nyújt a fiatalok számára, mellyel bátorítják őket saját vállalkozásuk elindítására. A támogatást egyébként nem kell visszatéríteni, emellett pedig az Ifjúsági Garancia programba is bevonható fiatalokat érint. Mindemellett a 25-30 év közötti regisztrált álláskeresők is indulhatnak a meghirdetett pályázatokért.
Álláskeresők vállalkozóvá válásának támogatását célzó program
Természetesen a 30 év felettiek sem maradtak pályázat nélkül. Az Álláskeresők vállalkozóvá válásának támogatását célzó programban (GINOP 5.1.10-18.), rájuk helyezték a hangsúlyt, melynek szintén előfeltétele, hogy csak nár regisztrált álláskeresők indulhatnak.
Ilyen feltételekhez kötött egy új vállalkozás indítása
a személy,
- regisztrált munkanélküli
- nincs nappali tagozatos hallgatói jogviszonya
- rendelkezik magyarországi lakcímmel
- nem rendelkezik vezető tisztségviselői titulussal
- nem áll fenn egyedi-vagy többségi tulajdoni joga más vállalkozásokban
Ez a módja a jelentkezésnek
- regisztrálás, mint álláskereső
- az álláskeresők és fiatalok vállalkozóvá válását támogató programba való regisztráció
- vállalkozás indítás támogatással komplex szolgáltatásokban való részvétel
- 2-3 hetes felkészítő képzés
- üzleti terv készítés
- tanácsadáson, mentoráláson való részvétel
- vállalkozás megalapítása
- pályázat benyújtása
- vállalkozás működtetése, minimum 24 hónapig az elfogadott üzleti terv alapján
- pályázat elszámolása záró beszámoló keretében a Magyar Államkincstár felé
Forrás: logosz
Mindent összegezve, érdemes lehet belevágni egy jövedelmező vállalkozásba, főként ha az jövedelmező is.