Ezért erős a német gazdaság

A német gazdaság az EU legerősebbje, amely hosszú ideje stabil növekedést produkál. Vajon mi lehet az ország sikerének titka?

Visszafogott hitelfelvétel

A BBC cikke egyből két lényeges tényezővel indít: az euró adaptálásának előnyeivel, illetve a németek hitelfelvétellel kapcsolatos visszafogottságával. Míg az aktuális pénzügyi helyzetnek köszönhetően a kilencvenes és kétezres években EU-szerte rengetegen vettek fel hitelt a kedvezőnek tűnő számok miatt, addig a németek nem erőltették azt. Eltérő hozzáállásuknak, azaz a túlköltés kerülésének hosszú távon nagy haszna lett.

A német gazdaság gerince: a jól teljesítő középvállalkozások

A deutschland.de 2018. júliusi cikke szerint a német gazdaság alapját a középvállalkozások adják. Ezeknek a cégeknek 500-nál kevesebb alkalmazottjuk, és 50 millió eurónál kisebb éves forgalmuk van.

Írásuk szerint a német vállalatok 99.6 százaléka (!) tartozik ebbe a kategóriába. A cégek közül több, mint ezer a saját ágazatának kevésbé közismert vezetője.

Kiváló infrastruktúra, központok, rendezvények

Az ipari termelés támogatására berendezkedett infrastruktúra nagyban megkönnyíti a cégek életét. A szállítmányozásnak, a gyártásnak vagy a nagyszabású rendezvények szervezésének ideális lehetőségeket biztosítanak a fejlett ipari / gazdasági központok.

Harc a munkanélküliség ellen

A kétezres évek közepe óta jelentős mennyiségben csökkent a munkanélküliség a német gazdaságban. A gazdasági élet fellendülése, a stabil export és az oktatásügy megerősítése rengeteg új munkahelyet teremtett, illetve országszerte növelte a befektetési kedvet. 

A Destatis német központi statisztikai hivatal szerint a foglalkoztatási ráta 2018-ban 75,9 százalék volt, azaz 45,1 millióan voltak alkalmazásban. 2004-ben ez a szám 64,3 százalék volt.

A munkavállalókat szakszervezetek és komplex törvények védik. 

Erős ipar, stabil export

A német gazdaság mögött rendkívül erős ipar áll. Az ország vezető ágazatai közé tartozik az autóipar, a mérnöki tervezés és vegyipar. A stabil ipari háttér mellett fontos megemlíteni az exportot is, melynek jelentős része az EU más tagállamaiba irányul. (A közös valuta további előnye.)

Apropó, lehet hogy ez is érdekelhet  Miért érdemes tolmácsot fogadni?

A korábban említett Deutschland.de cikk szerint 2017-ben az exportált német termékek értéke 1278,9 milliárd euró volt.

A rendszer stabilitását egy kifinomult adórendszer támogatja.

Amennyiben a német piacra kíván terjeszkedni és segítségre, támogatásra van szüksége, látogasson el honlapunkra!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük