A mai világban egyre inkább szükség van okos megoldásokra. Az építőanyagok ára drasztikusan emelkedik, a munkaerő pedig egyre nehezebben elérhető. Ha ez nem hozza el az emberek otthonaiba a tákolmányok korát, akkor semmi. Persze nem minden otthoni kivitelezés tákolmány, a…
Építkezzünk
Felújítanál a ház körül, esetleg bővíteni, fejleszteni szeretnél a ház körül? Itt a helyed, Klímától a beton injektálásig, sőt kertészkedünk is néha.
Zsindely vagy cserép?
Új házat építenél, vagy a régit újítanád fel? Esetleg valamilyen melléképülethez keresel csak megfelelő tetőfedési megoldást? A zsindely és a cserép mellett más lehetőségek is szóba jöhetnek, azonban nem könnyű kiválasztani a megfelelő megoldást.
Gipszkarton térelválasztó ötletek
Térelválasztó kialakításakor gyakorlatilag a kreativitásunk szab csak gátat a megvalósításnak. 3 alapvető gipszkarton térelválasztó megoldást gyűjtöttünk össze, de ezekre úgy tekints,mint kiinduló megoldásokra, egészítsd ki, szabd a saját élethelyzetedhez. Reméljük sikerül.
Milyen fúrókalapácsot érdemes venni?
Milyen fúrókalapácsot érdemes választani? Nem túl sokat kell agyalnod rajta, főként ha hobbicélokat szolgál a majdani szerszám, hiszen összeválogattunk neked párat.
A beton injektálás módszerei
A hazai építőiparban egyre gyakrabban alkalmazott eljárás a beton injektálás. Cikkemben bemutatom azt, hogy mire használják, illetve milyen módszereket alkalmaznak a különböző feladattípusok esetében.
A klíma vásárlás egy lehetséges forgatókönyve
Sildenafil 100 pas cher Malgré cet effet modéré du sildénafil à long terme sur les taux de nos2a, ce traitement n’a pas fait varier d’ingrédient actif et peut-être même pas le même médicament. Chez plus de la moitié des survivants…
Klíma házilag?
Amikor bejönnek a nyári melegek és úgy érzed a hálószobában magadat mintha egy szaunában lennél, de hirtelen nem tudsz kiadni x összeget rendes klímára és elkezdesz agyalni, hogy hogyan is lehetne lehűteni a szobát egyszerű eszközökkel. Az YouTube tele van…
Mi az a rétegelt lemez és mire használható?
A rétegelt lemez egy népszerű fahelyettesítő alapanyag, amely felhasználó építkezéskor vagy belsőépítészethez, és készülhet belőle burkolat, bútor vagy berendezési tárgy is. Csúszásmentes változatai kiválóak járó- vagy rakodófelület-borítás kialakításához, vízálló típusai pedig kültéri célokra is felhasználhatóak.
Régiségek végtelen korszaka
Megszámlálhatatlan izgalmas könyv és kalandfilm témáját adják a régiségek és a régiségek utáni vadászat. Ez a klasszikus téma minden korosztályban könnyen megtalálja a célközönségét, mert érdekes, rejtélyes és szenvedélyes.
Fűtés klímával – Mennyibe kerül a klíma?
A légkondicionáló berendezés sokak számára már nem csak a nyári kánikulában, hanem az őszi-téli-tavaszi szezonban is hasznos segédeszköznek bizonyul. Egy jól kiválasztott készülék esetében a fűtés klímával is megoldható; lehet kiegészítő szerepe is, de akár egy komplett fűtés rendszer árát…